Mióta szép mesterségemet művelem, számtalan kulturális rendezvényszervező (?), művelődésszervező (?), népművelő (?), műsorszervező (?), kulturális menedzser (?) tisztelt meg bizalmával. Természetesen soha nem okoz gondot a megszólítás, de fel-felmerül bennem a kérdés: ki, mi vagy te, hogyan titulálnád önmagad?
Minek nevezzelek, avagy nomen est omen?
Hol volt, hol nem volt, dúltak a boldog nyolcvanas évek, a „cocializmus” és a sorkatonai szolgálat. Bátyám még megtapasztalhatta a surranó* kimeríthetetlen vízhólyagteremtő kapacitását, a gulyáságyút** és az alaki kiképzés örömeit negyven fokban – a mai napig emlegeti az ott megesett hol vidám, hol keserű baka-sztorikat.
Bár jómagam kimaradtam ebből a mítoszból, ami a sereg – mire besorozhattak volna, eltörölték az egész hóbelevancot –, bánja kánya!
Mégis van némi személyes tapasztalatom, hiszen kéthetente, az esedékes látogatásnál, ahogyan az jó testvérhez illik, a szokásos kedvenc hazai koszttal felpakolva (gyümölcsleves + rántott hús + krumpli + meggybefőtt) én is betettem a lábam a „lakiba”. Mindig nagyon vártam, hihetetlenül jókat beszélgettünk, és nagyokat hahotáztunk.
A domb, mint olyan – jó-jó, de milyen?
Tudni kell, hogy a katonaság nem csak a testet, hanem a szellemet is pallérozta (…). Hogy tetten érhető legyen a tudás, a dolgozat sem maradhatott el.
Egy alkalommal, miután bátyám behabzsolta a menüt – mindig éhes volt –, megkérdezte tőlem, mi a domb, lévén, hogy ez is része volt a tananyaguknak. Szerette volna tudni, én mit gondolok. Kreatív legény voltam, tippeltem ezt-azt, de a megoldás közelébe sem jutottam. Nem csoda, hiszen a (katonai) definíció szerint a domb olyan tereptárgy, melyről a víz minden irányban lefolyik! Mit mondjak… Nyerítettünk…
Később, egyetemi tanulmányaim során megtapasztalhattam, hogy nem csak egy katonai tereptárgy meghatározásán lehet jó ideig eltöprengeni, hanem olyan fogalmakon is, mint a kultúra – erre például fél éves szemináriumot szánt az iskola. Természetesen ez egészen más súllyal nyom a latban – legalábbis nálam, aki nem vagyok katona.
Itt van ez az „izé”, ez a kulturális rendezvényszervező-dolog…
Mióta szép mesterségemet művelem, számtalan kulturális rendezvényszervező (?), művelődésszervező (?), népművelő (?), műsorszervező (?), kulturális menedzser (?) tisztelt meg bizalmával. Természetesen soha nem okoz gondot a megszólítás, de fel-felmerül bennem a kérdés: ki, mi vagy te, hogyan titulálnád önmagad?
Minek nevezzelek, Kedves Rendezvényszervező?
Nem volt ez mindig ilyen nehéz, hiszen a felvilágosodást követően egészen a rendszerváltásig szinte mindig a népművelők, a kultúrfelelősök intézték a kulturális programok megvalósítását.
A rendszerváltás idején a népművelők mellett megjelentek a kulturális managerek – igen, bizony: manager! Roppant könnyen fel lehetett őket ismerni, ugyanis táskavarrógépnyi mobiltelefonnal a kezükben jöttek-mentek, intézték egyik rendezvényt a másik után, függetlenül attól, esküvőről, sporteseményről, zenei programról volt szó. Akkoriban roppant menő volt kulturális menedzsernek bocsánat, managernek lenni.
Alig tíz év alatt a rendezvényszervezés szövevényes viszonyokkal tarkított, önálló szolgáltatói iparággá nőtte ki magát. Azóta szerencsére meg/letisztult, szakosodott a szolgáltató-mezőny, ebből pedig leginkább a programszervezés legnagyobb nyertesei (vagy vesztesei) profitálhatnak: a közönség.
Sokféle rendezvényszervező létezik. Egyesek céges eseményekre, mások esküvőkre szakosodtak, van, aki csapatépítő, személyiségfejlesztő tréningeket hoz tető alá.
És vannak, akik kifejezetten a kulturális műsorok szervezését tűzték zászlajukra – ők a mai kor népművelői.
A felelősség, a hivatástudat és az üzlet – mi a legfontosabb?
Kinek mi.
Felelőssége mindenkinek van, hiszen tőlünk függ a rendezvény sikere, mi vagyunk a motor és a felelőse annak, szemetet, vagy értéket kap-e a ránk bízott közösség.
Vérbeli művelődésszervező lehet egy jó könyvtáros, egy lelkiismeretes kulturális rendezvényszervező, akinek elhivatottsága nem merül ki a szervezésben, lebonyolításban. Aki nem adja alább, tartja a színvonalat, ha a fene fenét eszik is, mert hisz abban, hogy egy művészeti, kulturális, zenei műsorral, programmal gyarapítani lehet a „kiművelt emberfők” számát.
A rendezvényszervező – népművelő – művelődésszervező – műsorszervező – kulturális menedzser – üzletember is, hiszen gyakran a semmiből kell Valamit létrehozni – mindenki megelégedésére –, és az sem baj, ha a befolyt összeg nem fél peták. Úgy gondolom, az elkötelezett szakember számára a bevétel fontos, de nem elsőrangú – kivéve, ha az jótékonysági célra van szánva!
Laci bácsit, bölcs ezermesterünket is megkérdeztem anno egy „nehezebb” falunap után, hogyan hívhatom, mire ő ezt felelte: „Hogyan hívj? … Gyere öreg, meleg van, meghívlak egy sörre!”
Kedves Minek Nevezzelek! Minek nevezzelek?
Kérlek, írd meg, te hogyan vélekedsz – miként titulálod magad?
*Surranó: a katonai szlengben a bakancs.
** Gulyáságyú: a hadsereg mozgó konyhája, a melegélelem-ellátásában szerepet játszó főzőalkalmatosság, melynek füstcsöve az ágyúcsőhöz hasonlított.
Szeretném segíteni elhivatott kulturális szervező barátaim munkáját blogommal. Hírek, érdekességek, hasznos információk találhatók itt a rendezvény- és fesztiválszervezés világából. Rendezvényszervező cégemet családi napok, gyermek szabadidős programok, képzések, táborok megszervezésével szokták megbízni. Produkciós vezetőként a Vaga Banda Gólyalábasok, a Hűha Óriásbábos Társulat, az Egyszervolt Mesezenekar és az Aranykapu Bábszínház produkcióinak menedzselésével foglalkozom. Előadóművészként nagy örömmel veszek részt a csapatok előadásaiban, gólyalábas konferansz és bábszínész szerepkörökben.